Friss Hírek
EMELKEDETT PILLANATOK SZIRMABESENYŐBEN
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2019. augusztus 21. szerda, 14:02
- Megjelent: 2019. augusztus 21. szerda, 14:02
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1078
A mostani augusztus 20-a több szempontból is különleges volt a szirmabesenyőieknek, hiszen az ünnepi gondolatok és az új kenyér megszegése valamint megáldása mellett a képviselő-testület által adományozott kitüntetésekre is sort került augusztus 20-án, a Szirmay-kastély udvarán. Huszti Gábor, a település polgármestere tisztelettel ünnepi hangulatban köszöntötte az egybegyűlteket majd szólt, hogy valami új megszületése mindig emelkedett, kegyelmi mondhatni kitüntetett pillanat.
Az ünnepi köszöntő beszédét követően Csöbör Katalin a térség országgyűlési képviselője osztotta meg gondolatait, aki kifejtette azt, minden évben megállapíthatjuk a tényt, hogy nekünk, magyaroknak ezeréves a történelmünk. Az emlékező gondolatokat követően adták át a képviselő-testület által adományozott elismeréseket. Díszpolgári címről legutóbb öt évvel ezelőtt döntött a testület, míg a Szinyei- és Szirmai-díj átadására első ízben került sor. Ez alkalommal a Pro Rure Szirmabesenyő díszpolgára címet, Balog Sándor, a Balog Liget Lovas-klub tulajdonosa érdemelte ki, aki nagy örömmel vette át az elismerést a Huszti Gábor polgármestertől valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselőtől. Ezután a Szirmay-díj átadására került sor, amelyet Kovács Ferenc László, vegyészmérnök, mérnök közgazdász vállalkozó, az Ongropack Kft. fő tulajdonosa érdemelt ki. Végül a Szinyei elismerést vette át György István Csaba, művésznevén Borgó a Szirmay-kastély udvarán megjelent vendégek előtt. A díjak átadását követően az egyházak képviselői először megáldották majd megszentelték az új kenyeret, amelyet Huszti Gábor polgármester és Csöbör Katalin országgyűlési képviselői szegett meg. A műsor további részében a Pesti Zenés Színpad előadásában a „Magyarnak lenni” – zenés irodalmi összeállítást tekintették meg az egybegyűltek.