Friss Hírek
SZENT ISTVÁN INTELMEIRŐL TOKAJBAN
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2019. augusztus 21. szerda, 08:41
- Megjelent: 2019. augusztus 21. szerda, 08:41
- Írta: dankoviki
- Találatok: 992
Tokajban az államalapításra való emlékezést augusztus 20-án délután tartották meg a városban. Az ünnepség délután fél hatkor a Jézus Szíve római katolikus templomban ünnepi szentmisével kezdődött, ahol a történelmi egyházak képviselői is jelen voltak.
Az ünnepi liturgia után a történelmi egyházak képviselői Kertész Ferenc, római katolikus esperes plébános, Jóczik-Tóth Orsolya, református lelkipásztor, Gorcsa György, parókus, Gerlai Pál, evangélikus lelkész a Jézus Szíve templom előtt áldotta és szentelte meg a nemzetiszín szalaggal átkötött kenyeret. Ezután a város első embere Posta György lépett a mikrofonhoz, aki beszédében kiemelte, hogy I. István ünnepe lehetőséget nyújt mindenkinek a visszatekintésre valamint a jövőbe pillantásba egyaránt. Posta György az államalapítás ünnepén jelentette be azt, hogy a jövőben is szeretné tovább folytatni a 2014-ben megkezdett munkát a város fejlesztéséért és a Tokajban élők jobb boldogulásáért. Ehhez kérte a helyiek támogatását október 13-ra. A polgármester ünnepi gondolatai után Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője szólt arról, hogy az ő gyermekkorában nem lehetett ilyen formában ünnepelni Magyarország születésnapját, azonban ez most már örömteli, hiszen köszönetet mondhatnak első uralkodónknak azért, hogy ezertizenkilenc esztendővel ezelőtt letette hazánk erős, szilárd alapokon nyugvó alapjait Az ünnepség végén Együtt az ország című rockoperát mutatták be a színészek a Főtéren helyet foglalóknak, amelyben ismert dallamok csendültek fel.