Friss Hírek
HATVAN ÉV FEGYHÁZ AZ ELKÖVETŐKNEK
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2019. március 13. szerda, 14:29
- Megjelent: 2019. március 13. szerda, 14:29
- Írta: dankoviki
- Találatok: 947
A Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletében csaknem hat évtizednyi szabadságvesztést szabott azzal a hét vádlottal szemben, akik 2017 nyarán egy Miskolchoz közeli településen marihuánás cigarettával elkábították, majd szexuálisan bántalmazták fiatalkorú lány ismerősüket. Az elkövetők és áldozatuk valamennyien a borsod megyei településen éltek, egymást pedig korábbról ismerték. Az áldozat 2017 júliusában a település egyik utcáján haladt, amikor találkozott a két vádlottal.
Az egyikük cigarettával kínálta, amelyet elfogadott majd néhány perc elteltével elbódult, végtagjait ugyan még tudta mozgatni, azonban beszélni már nehezére esett. Ezt kihasználva, a két elkövető egy közeli romos házba kísérte a lányt, ahol ismét cigarettára gyújtottak. Az egyikük ölelgetni kezdte a fiatalt, aki kábult állapota ellenére igyekezett eltolni magától a vádlottat, azonban egyre erőtlenebbé vált, nem tudott védekezni a többiekkel szemben. Ezt észlelve a két támadó az áldozattal többször szexuális cselekményeket végezett. Időközben a helyszínre érkezett a harmadik vádlott is, aki maga is szexuális együttlétre kényszerítette a lányt. Ezután újabb elkövető érkezett a házhoz, aki a lányt átvitte egyik társa lakásába, ahová a többiek is követték őket. Időközben a fiatal bódultsága csökkent, védekezett azonban a vádlottak egyike a száját befogta, a többiek lefogták és a házban tartózkodók közül öten ismét szexuálisan bántalmazták. Egy támadó cselekményben való részvétele nem nyert bizonyítást, ezért őt a bíróság felmentette. A lány, a vádlottak cselekményei miatt testszerte horzsolásokat, zúzódásokat szenvedett. A bíróság az elkövetőket tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak miatt mondta ki bűnösnek. A felnőttkorú vádlottak közül az egyiket tíz év, másikat kilenc év hat hónap, két vádlottat kilenc év, további két vádlottat nyolc év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte. A fiatalkorú elkövető ellen pedig négy év szabadságvesztést szabott ki. A büntetőper, a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. (Fotó: illusztráció)