Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TARTÓS BARÁTSÁG A KÖZÚTON

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetvédelmi Bizottság és a Kerékpáros Miskolc Egyesület közös szervezésében TÁVOLSÁG – tartós barátság címmel tartottak sajtótájékoztatót április 8-án, a miskolci MVK Zrt. telephelyén. A tájékoztatón Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki egy prezentáció keretein belül mutatta be a megfelelő oldaltávolság megtartását egy személygépjármű és kerékpáros között a közutakon.

A kampány célja, hogy a beleseteket és a veszélyeztetéseket megelőzzék, valamint oldják a kerékpározástól való félelmet. Lovassyné Németh Mária rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára elmondta azt, hogy április 8-val tíz ÉMKK és tíz darab MVK autóbusz gurul ki azokra a szakaszokra: Miskolc – Ózd, Miskolc – Encs és Miskolc – Tiszaújváros, ahol a legveszélyeztetebbek a biciklisek. Azt is megtudhatták a résztvevők, hogy egy olyan szerkezetet is kifejlesztettek a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Intézetben, amely menetközben méri a kerékpár mellett elhaladó járművek számát és oldaltávolságát. Ezután a telephelyen gyakorlati bemutató következett, ahol személyesen is megtapasztalhatták a bátor jelentkezők milyen érzés az, amikor egy autóbusz másfél méter, egy méter és ötven centiméter oldaltávolságban halad egy biciklis mellett.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 166

Yesterday 973

Week 4533

Month 13519

All 672630

Currently are 131 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions