Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NYÍLT NAPI ÉLMÉNYEK AZ ÚJ SZERENCSI KATOLIKUS ÓVODÁBAN

Nyílt napot tartott az új Bocskai István Katolikus Gimnázium Technikum és Óvoda Szerencsen. Az intézmény szeretettel várta azokat a szülőket, akik gyermekeiket a katolikus óvodába szándékoztak beíratni. Az eseményre nem csak Szerencsről érkeztek, hanem környékbeli településekről is kíváncsiak voltak az új óvoda varázsára. Például Taktaharkányból, Bodrogkeresztúrról, Tokajból, vagy Prügyről is elutaztak az érdeklődők.

Gaszperné Tilman Edina a Bocskai István Katolikus Gimnázium Technikum és Óvodának az igazgatója köszöntötte a gyerekeket és a szülőket. Majd elmondta, hogy a Szent Kinga tagóvodának a falait a megjelent csemeték kacagása és a csillogó szemeik fogják még szebbé tenni a nyílt napon. Kiemelte, hogy ezt a napot már nagyon várták, majd bemutatta Tarnóczi Erzsébetet, aki vezetőként fogja vállalni a felelősséget a kis ovisokért. Ezután azt kívánta, hogy mindenki ismerje meg az új csodálatos óvodát, a benne rejlő lehetőségeket és mindazokat a szakembereket, akik azon fognak szorgoskodni, hogy a gyerekek mindennapjait még szebbé tegyék.

Ezen a találkozón, egy szenzációs napon vehettek részt a szülők és a gyerekek, sokféle programmal színesítve, ahol Szarvas Péter plébános is megjelent. Az intézmény nevelői, mindent megtettek azért, hogy a vendégek tetszését elnyerjék. Különböző foglalkozásokban részesültek a tökmagok, például a csillámtetkó vagy az arcfestés varázsolta el a kis lurkókat. Ezenkívül kipróbálhatták a sószobát, valamint a létesítmény termeiben azokat a játékokat, amelyekkel a nevelési év folyamán is játszhatnak majd. Azért, hogy jól érezzék magukat a kis csemeték, baby exatlon akadálypályát építettek ki az óvodapedagógusok, ahol az apróságok ügyességi feladatokban mutathatták meg tehetségüket. Továbbá kipróbálhatták az óvoda udvarán található modern játszóteret is. A nap hátralévő részében vattacukorral lepték meg a kedves látogatókat, amit már mindenki alig várt. A gyermekek mosolya és jó kedve mindent elárult, hiszen önfeledten érezték magukat a családtagjaikkal együtt.

Az új Bocskai István Katolikus Gimnázium Technikum és Óvoda szeretettel várja az intézménybe érkező gyerekeket, ahol a szándéknyilatkozat kitöltésének lehetősége továbbra is fenn áll az érdeklődőknek abban az esetben, hogy ha a gyermek betöltötte a két és fél évet.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 946

Yesterday 2462

Week 6373

Month 15869

All 767823

Currently are 116 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions