Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

EGY SOROZAT VÉGE

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét. Lopás bűntett, illetve csalás vétség miatt folytat nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 23 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2024. augusztus 21-ét megelőzően tizenhét alkalommal követett el különböző lopásokat.

A tolvaj leginkább kerékpárokat, talicskát, tetőlemezt, játékot, rezsót, karórát, virágot, illetve roncsautók kipufogóit, katalizátorait, és vezetékeit tulajdonította el, több mint 600 ezer forint kárt okozva. A férfi egy csalást is elkövetett, melynek során egy politikai párt kampányeszközeként használt tízezresnek látszó tárggyal fizetett egy vegyesboltban.

A rendőrök az elkövetőt 2024. augusztus 21-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is. Az egyenruhások az eltulajdonított tárgyak nagyobb részét átadták a jogos tulajdonosaiknak.

FORRÁS: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 629

Yesterday 474

Week 2045

Month 11541

All 763495

Currently are 17 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions