Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

LEGYESBÉNYEI ÜNNEPI SZENTMISE SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÉS AZ ÚJ KENYÉR ÜDVÖZLETÉRE

Szentmisét tartottak Legyesbényén a Jézus Szíve római katolikus templomban augusztus 20-án. Először Szemenyei Péter plébános üdvözölte az egybegyűlteket, aki elmondta, hogy a jelenlévők azért vannak itt, hogy megemlékezzenek első Szent István királyról, az egyház és államalapító királyunkról. Megemlítette, hogy Szent István már a kilencszázas évek második felében svájci bencés szerzeteseket hívott be Magyarországra, hogy a keresztény egyházat megalapítsák hazánkban, majd ezáltal megszilárdította a keresztény hitet.

Ezután áldást kért az Úrtól a magyar nemzetre, amelyben azt kérték, hogy őrizzük meg a magyar nyelvet és hagyományokat, a keresztény hitet és kultúránkat. Ezután a plébános köszöntötte a meghívott Mészáros István megyaszói esperest. Igét hirdetett Pál apostól- Korintusiaknak írt leveléből, majd azt kérte, hogy megújult erővel kövessük tovább közös szolgálatunkat a kereszténység jegyében. Többek között szólt arról, hogy sokszor csak a magunk munkáját dicsérjük meg, viszont a másik ember szolgálatát is el kell ismerni, ahogyan ezt Pál apostól tette, ugyanis csak így lehet egység közöttünk. Azt kérte, hogy Vigyázzunk magunkra és ne hagyjuk, hogy a keresztény embereket szembe állítsák egymással. Ezt követően az új kenyér megáldása és megszentelése következett.

Ezután megkóstolták a frissen elkészült kenyeret, majd Szemenyei Péter azt kívánta, hogy őrizzük meg a magyar nemzeti érzést és a keresztény hitet. Ezután Lengyelné Bús Zita Legyesbénye polgármestere mondta el ünnepi beszédét. Kihangsúlyozta, hogy Szent István király volt az, aki felismerte, hogy egy nép megmaradásához nem elég csupán az erő, hanem szükség van egy stabil, jól szervezett államra, amely biztosítani tudja a közösség békéjét, biztonságát, és fejlődését. Ezért döntött úgy, hogy a magyarság számára a kereszténység felvétele nem csak hitbéli kérdés, hanem egy olyan döntés, amely összekapcsol bennünket a nyugati világpolitikai és kulturális közösségével. Ezzel Szent István olyan alapokat fektetett le, amely lehetővé tették hazánk túlélését és fejlődését évszázadokon keresztül. Majd azt kívánta, hogy legyen ez a nap a remény, az egység és a jövő iránti elkötelezettség napja. Emlékezzünk Szent Istvánra és kövessük példáját abban, hogy mindig a közösség érdekeit helyezzük előtérbe. Tegyünk meg mindent azért, hogy Magyarország független, erős és virágzó ország maradjon. Ezt követően Bundzik Tímea zongoraművész és Váradi Zoltán hegedűművész előadása következett.

Legyesbénye községe azt reméli, hogy a következő esztendőben is megtarthatják az ünnepi szentmisét az egyház és államalapítónk Szent István király emlékére.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 629

Yesterday 474

Week 2045

Month 11541

All 763495

Currently are 19 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions