Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BODROGKERESZTÚR IS MEGEMLÉKEZETT AZ MAGYAR ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEPÉRŐL

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata ünnepséget rendezett az államalapító Szent István király, az alkotmány és az új kenyér tiszteletére. Az ünnepei műsor közreműködője Kriston Milán volt a Miskolci Nemzeti Színház színésze. Előadásában nemzeti érzelmű, hazafias dalokat hallhatott a közönség, valamint József Attila Thomass Mann Üdvözlése című költeményét szavalta el.

Ezután Rozgonyi István Bodrogkeresztúr község polgármestere köszöntötte a meghívott vendégeket. Beszédében elmondta, hogy Magyarországon soha nem volt könnyű élni, hiszen mindig középen helyezkedtünk el kelet és nyugat közt. Hol a kelet, hol a nyugat rontott ránk, ugyanis több, mint ezer éve fel akarják számolni a magyarok szabadságát, elűzni a magyarokat, továbbá kiirtani a nemzeti öntudatot. Azonban ezek a veszélyes erők eltűntek a történelem süllyesztőjében, viszont mi magyarok ma is itt vagyunk, és ünnepeljük immár több, mint ezeréve nemzetünk, Magyarország születésnapját. A polgármester kihangsúlyozta, hogy ennyi idő alatt nemzetek emelkedtek fel vagy buktak és pusztultak el. Azonban mi magyarok mindig álljuk a sarat a történelem útvesztőiben. Rozgonyi István megemlítette, hogy ez Szent István királynak köszönhető, aki egyházi támogatásával szilárd, erős, évszázadokon átnyúló alapokra helyezte a magyar állam működését. A község első embere kiemelte, hogy az egykori királyunk szabad, erős, független, gyarapodó nemzetet hozott létre, ugyanis amikor elbukunk és felállunk, mi akkor is újra kezdjük. Beszéde után a történelmi egyházak példabeszédeket mondtak, majd megáldották és megszentelték a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyeret. Ezt követően ismét Kriston Milán előadása következett, aki ünnepi záró műsorszámként, Máté Péter: Ez itt az én hazám című dalával készült.

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata abban bízik, hogy jövőre is sikerül felköszönteni a magyar állam több, mint ezeréves fennállását, amelyet nemzeti hangvételű előadásokkal tudnak majd ékesíteni.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 443

Yesterday 474

Week 1859

Month 11355

All 763309

Currently are 33 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions