Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TÁBOROZÓK FOGLALTÁK EL A HORGÁSZTAVAT

Az ondi Árpád-hegyi horgásztavat és környékét július első hetében gyermek horgászok és oktatóik népesítették be. Ez a szünidei program egyedülálló volt, hiszen ebben az évben szervezték meg először. A horgásztábort Lénárt István ötlete alapján hívták életre, azért mert a szervező ismerettségi körében sok gyerek van, akiknek a szülei nem jártak horgászni, de a fiatalok szerettek volna megtanulni pecázni.

Ezért úgy gondolta, hogy szükség lenne egy olyan nyári táborra, ahol a gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy elsajátítsák a horgászat alapjait. Az öt napos programra héttől tizennégy éves korig lehetett jelentkezni. A szabadidő eltöltésére szolgáló terület több tóból áll, ahol a csemeték élménydús programokon vettek részt. Az ifjú pecások nagyon jól érezték magukat a táborban, sok élménnyel és a későbbiekben jól használható gyakorlati tudással is gazdagodtak. A szervezők és a résztvevők is abban bíznak, hogy az idei sikeres nyári program után jövőre is sikerül megrendezni a horgásztábort.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1811

Yesterday 3055

Week 7930

Month 7630

All 789446

Currently are 45 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions