Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

70 ÉVES A MEZŐZOMBORI ÓVODA

Ünnepséget szerveztek Mezőzomboron július elsején abból az alkalomból, hogy 70 évvel ezelőtt, 1954 július 1-én nyitotta meg kapuit a Mezőzombori Állami Napköziotthonos Óvoda. Az ünnepséget Radó Krisztina szervező nyitotta meg, aki köszönetét fejezte ki az óvoda alapítójának, Zelenák Sándorné Marika óvónéninek, hogy elfogadta a meghívást. Ezután az óvodások szavaltak köszöntő verseket, majd Dombóvári János a Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskola örökös igazgatója, a Lavotta Kamarazenekar művészeti vezetője, Lavotta-kutató zenés köszöntője hangzott el.

Saját szerzeményével tisztelte meg egykori óvónénijét, óvodástársait és a megjelent vendégeket. Ezt követően Radó Béla polgármester, a Fenntartó Önkormányzat nevében fejezte ki háláját és köszönetét azért a fáradhatatlan munkáért, amit az óvoda alapítása és beindítása során végzett Marika néni.

Zelenák Sándorné frissen végzett óvónőként 1954-ben kapott megbízást az óvoda alapítására.  Az épület a görögkatolikus egyház fenntartásában működő iskoláé volt, magán hordozva az iskolára jellemző jegyeket: egy hatalmas, nagy belmagasságú tanterem, olajos padló, katedra, vaskályha stb. Szívós, nehéz munkával, a szülőkkel való szoros együttműködéssel sikerült a komor tanteremből viszonylag barátságos óvodai csoportszobát kialakítani. Marika néni 14 éven át hihetetlen energiával, szeretettel, odaadással nevelgette a rábízott gyerekeket. Nagyon örült a személyes találkozónak, hiszen akkori kis óvodásai közül sokan részt vettek a „nosztalgia találkozón”. Meséltek, emlékeztek, felidézték óvodás élményeiket. De nem feledkeztek meg azokról a társaikról sem, akik már nem lehettek közöttük. Az Ő emlékükre gyújtották meg az emlékezés gyertyáját és mondtak el fejet hajtva egy imát.  A meghitt beszélgetést egy meglepetés szakította félbe, Marika néni átadta a jelenlegi óvodavezetőnek, Fazekasné Kovács Katalinnak azt az általa készített tablóképet, amit azokból a fényképekből állított össze, amik az óvoda beindulásának első időszakában készültek. A ma már muzeálisnak, ritkaság számba menő képeknek a legjobb helye ezen a falak között van - fogalmazta meg Marika néni. Az emlékképek kapcsán nem csak a csoporttársakra, hanem a volt óvónénikre, dajkákra és konyhás nénikre is emlékeztek. A nosztalgia találkozó kellemes hangulatot teremtett a társaságban, ahonnan mindenki felejthetetlen emlékekkel tért haza.

A megjelentek abban bíznak, hogy jövőre is sikerül megünnepelni az óvoda 71. születésnapját és Marika néni a következő alkalommal is elfogadja a meghívást megőrizve a jó egészségét.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 489

Yesterday 720

Week 489

Month 4922

All 721849

Currently are 36 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions