Friss Hírek
HAMVAZÓSZERDA A BOLYAIBAN
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2024. február 29. csütörtök, 12:36
- Megjelent: 2024. február 29. csütörtök, 12:36
- Írta: dankoviki
- Találatok: 398
A nagyböjt első napján, hamvazószerdán lelki perceket tartottak a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában. Ez az esemény a húsvétot megelőző 40 napos böjt idejét jelzi, amely Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának emlékére szolgál. Az eseményen Szabóné Drozda Orsolya köszöntötte a diákokat, majd ismertette annak menetét. Pintér Bálint káplán vette át a szót, aki elmondta, hogy ez az időszak készíti elő húsvét ünnepét, Jézus Krisztus feltámadását. Bemutatta, hogy a mellette található hamu a tavalyi virágvasárnap során megszentelt barka eredménye.
A megáldott növényt elégették, amiből ez a hamu keletkezett. Kifejtette ugyanakkor, hogy régen az emberek ezzel a hamuval megszórták a fejüket, amely szokás azóta megváltozott. Mostanra már ebből keresztet rajzolnak a hívők homlokára. Azt kívánta minden tanulónak és oktatóiknak, hogy a böjti időszak ne az elmúlt jelentse, hanem pozitív változást hozzon magával. Felkérte a jelenlévőket, hogy gondoljanak egy olyan dologra, amiről szeretne lemondani és az elkövetkezendő időszakban próbálják ezt megvalósítani. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy nagyböjt igazi lényege, hogy lelkünket felkészítsük a Jézussal találkozásra. Ezért közösen mondták el az Úr imádságát, a Miatyánkot, amelyet követően megáldotta és megszentelte a hamut. Az atya Boros István katekéta-lelkipásztor segítségével keresztet rajzoltak a diákok, a pedagógusok és az iskola dolgozóinak homlokára. Eközben az alábbi mondatot mondta: “Emlékezzél, ember, hogy porból lettél és porrá leszel!” A lelki percek alatt a kisebbektől a nagyobbakig megszívlelhették a nagyböjt igazi üzenetét, vagyis a lemondás, az áldozathozás és az adakozó szeretet fontosságát.