Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BEKÖLTÖZTEK A GÓLYÁK A BOCSKAIBA

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum aulájában augusztus 26-án délelőtt Gaszperné Tilman Edina igazgató köszöntötte az elsős diákok és köszönetet mondott nekik azért, hogy középiskolai tanulmányaik folytatásához a Bocskait választották. Az igazgató dolgos tanévet ígért, miután a nyári szünetet követően kipihent diákokat vár az iskola, ahol újult erővel kezdődhet az oktatás. Gaszperné Tilman Edina hangsúlyozta, hogy a kamaszokban látja a jövőt és bízik abban, hogy sikeres felnőttekké válnak, akik elérik céljaikat, aminek a megvalósulásához nyújt segítséget az intézmény és annak dolgozói.

Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a középiskolás évek meghatározzák a pályaválasztást a felsőfokú tanulmányokat, ezzel a fiatalok életét. Az elmúlt hónapokban sokan azért dolgoztak, hogy zökkenőmentesen indulhasson a 2022/23-as tanév. Ezt követően Plaszkó Bálint a diákönkormányzat nevében üdvözölte az intézmény új tanulóit, majd ismertette a nap programját. A kisebb csoportok az állomásokon különböző feladatokat oldottak meg, amelyek között például Braun Csabával történelmi totót töltöttek ki, Magda Gáborral környezet- és természetvédelemről beszélgettek, Kecskés Evelin vezetésével a honvéd kadétprogramba nyertek betekintést, míg a Premier Alapfokú Művészeti Iskola állomásán Nahaj Péterrel a zene került a középpontba. A Bocskai gólyatáborának a befejezéseként az aulában Exatlon-pályán próbáltak szerencsét az osztályok, ahol megmutatták az elsősök az ügyességüket

 

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 479

Yesterday 265

Week 744

Month 2517

All 690348

Currently are 30 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions