Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ISMERKEDÉS A CSIBETÁBORBAN

A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskolában már hagyomány, hogy minden új tanév kezdete előtt, augusztus utolsó napjaiban találkozóra hívja a az intézmény vezetése és pedagógusai a leendő első osztályosokat és szüleiket. Az idén augusztus 26-án délelőtt az iskola aulájában gyülekeztek a csibetábor résztvevői, ahol Szabóné Drozda Orsolya megbízott intézményvezető mondott köszönetet a szülőknek, hogy gyermekeiknek a Bolyai-iskolát választották tanulmányaik megkezdéséhez, egyúttal a tantestület nevében ígéretet tett arra, hogy az elsősök kiváló pedagógusokhoz kerülnek, majd bemutatta a tanítónéniket.

Az "A" osztályt Bodnár Nikoletta és Varkoly Erika, a "B" osztályt Hollókőiné Fazekas Renáta és Rindákné Bujdos Viktória vezeti. A nap programjáénak ismertetését követően a kicsik elköszöntek az édesapáktól és édesanyáktól, majd a tantermekbe vonultak, ahol megismerkedtek a társaikkal és nevelőikkel. Ezt követően közösen fedezték fel az iskolát, bemutatták nekik, hogy mit hol találnak. A programkínálatban szerepelt fagyizás és kézműves foglalkozás, a tornateremben pedig sportfoglalkozás keretében több ügyességi pályán próbáltak szerencsét az elsős Bolyais diákok. A "lézerpályán" a köteleket nem volt szabad megérinteniük, a mocsárpályán" köveken lépdeltek, a "bukfencpályán" kúszva vagy bukfencezve közlekedtek és másztak át az akadályokon, míg a "kosárpályán" a labdákat kellett a kosárba juttatniuk. A program végén a szülők ismét csatlakoztak a csibetábor résztvevőihez és közösen a kosárpalánták bemutatóját tekintették meg.

     

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 511

Yesterday 265

Week 776

Month 2549

All 690380

Currently are 23 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions