Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

Újévköszöntő Szerencsen

A hagyományokhoz híven Szerencs Város Önkormányzata január 14-én újévi fogadással köszöntötte a helyi vállalkozókat a Rákóczi-vár színháztermében. Az eseményre a településen bejegyzett, helyi adót fizető cégek képviselőit hívták meg. A megjelenteket Nyíri Tibor, Szerencs polgármestere köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy szép számmal megjelentek az újévi rendezvényen. Köszönetet mondott a cégek képviselőinek a befizetett adóért. Hozzátette azt, hogy jelen pillanatban Szerencsen több mint ezer kis- és középvállalkozás található, amelyeknek jó gazdasági lehetőségei vannak. A városban egyszerre van jelen a több száz embert foglalkoztató multinacionális cég és a három-kilenc munkavállalót alkalmazó cégek is. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője szintén köszönetet mondott a vállalkozások képviselőinek, hogy a vírushelyzet ellenére befizették az adót. Az országgyűlési képviselő szólt a Vali rendszerről és ajánlotta a jelenlévőknek, hogy próbálják ki és használják bizalommal. A térség legnagyobb beruházásáról is beszélt, a 37-es számú főút 2x2 sávosításáról. Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke örömét fejezte ki, hogy köszöntése alkalmával mindig egy olyan összetartó közösséget lát, ahol jól érzik magukat, intézményvezetők és vállalkozók. Végül fontos elemekre hívta fel az elnök a jelenlévők figyelmét, hiszen fontos szerepet jelent a napi gyakorlatokban a digitalizáció és robotizáció, valamint a mesterséges intelligencia, amely a jövő vállalkozásait erősíthetik. Ezután a Két szoknya egy nadrág formáció szórakoztatta a közönséget.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

Tanulj tovább Sárospatakon!

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

                 

Hirdetés

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 6

Yesterday 202

Week 433

Month 1146

All 577761

Currently are 82 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions