Vivid - VirtueMart Template

Globo Portré 107. adás - Bogdán Erzsébet (Globo Televízió, 2017.12.05.)

A sárospataki Bogdán Erzsébet, népi iparművész már gyermekkorában szeretett varrni, majd később elsajátította a hímzés alapjait. Az úri hímzések aprólékossága, valamint a selyem és arany szálak keveredése teljes mértékben elvarázsolta. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből idén ketten nyertek Magyar Kézműves Remek címet, az egyik Bogdán Erzsébet volt, aki úri hímzéses terítőjével érdemelte ki ezt az elismerést.

Globo Portré 105.adás - Pachmann Péter (Globo Televízió, 2017.11.21.)

Pachmann Péter magyar televíziós műsorvezető, szerkesztő. A neves szakember dolgozott a Magyar Televízióban, ahol először hangalámondó volt majd tudósított a délszláv háborúból is. Ezután az egyik induló kereskedelmi híradó műsorvezetője lett. Pachmann Péter 1997. október 4-én, húsz évvel ezelőtt köszöntötte először a Tények nézőit a képernyők előtt. Nagyon közel áll hozzá az irodalom, szeret olvasni azonban még ennél is jobban írni. A közelmúltban jelent meg „Misu háborúja” című saját könyve, ami a délszláv háborút mutatja be egy teljesen egyedi szemszögből.

Globo Portré 103.adás - Kulcsár Krisztián (Globo Televízió, 2017.10.24.)

Kulcsár Krisztián háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, bankszakember, sportvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és nem utolsó sorban háromgyermekes apuka. Édesapja válogatott kosárlabdázó volt, nagybátyja olimpiai bajnok párbajtőröző és a nevelőapja olimpiai bajnok öttusázó volt. Ilyen családi háttérrel az lett volna a meglepő, ha teljesen más életutat választ. Nevelőapja Móna István hatására kezdett el gyermekkorában úszni, majd kamaszkorában öttusázni.

Globo Portré 102.adás - Ungvári Miklós (Globo Televízió, 2017.10.10.)

A tizenkilencedik század végén kialakult japán küzdősportot, vagyis a judo-t, a test-test elleni harcok, az ellenfél földre dobása, gáncsolása, földön való leszorítása, karjának feszítése és az ellenfél fojtó fogással való ártalmatlanítása jellemzi. Ez az a tiszteleten alapuló nagyon összetett japán sport volt az, ami teljesen lenyűgözte harminc esztendővel ezelőtt Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes judost.

Online televízióadás

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Hirdetés

szerencsejatek logo

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

globotv tropical 1 2

Hirdetések

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 54

Yesterday 90

Week 54

Month 1727

All 133814

Currently are 76 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions