Friss Hírek
SZENT ISTVÁN ÉRDEMEI ELÉVÜLHETETLENEK
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2019. augusztus 20. kedd, 16:18
- Megjelent: 2019. augusztus 20. kedd, 16:18
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1320
Gesztelyben, augusztus 20-án a helyi római katolikus templomban ünnepelték meg az államalapítást és az új kenyeret. Az esemény szentmisével kezdődött, ahol Kormos Csaba, esperes-plébános hirdetett igét. A szentbeszédben elhangzott az, hogy A Feltámadás című filmben a szomorú eseményt mutattak be ez alkalommal egy római katona szemszögéből. Neki az apostolok mutatták meg a boldog, örök élet lényegét.
Kormos Csaba szólt arról, hogy sokat köszönhetünk Szent Istvánnak, hiszen ő volt az, aki egy olyan jövőt mutatott, amiben fontos szerepet kapott Isten és a hit. Elhangzott az is, hogy István király személyes meggyőződésből választotta népének a keresztény hitet. A szentmise után Simon István, a település polgármestere lépett a mikrofonhoz. A szónok hangsúlyozta azt, hogy első uralkodónk nagy elszántsággal és végtelen alázattal szolgálta nemzetét, akinek puritán jelleme és megrendíthetetlen hite nyomán maradandót alkotott. Simon István kiemelte, hogy legnagyobb királyunk tetteinek ereje éppen abban rejlett, hogy nélkülözte az öncélúságot, sőt, biztonságot, hitet és jövőképet adott az országnak. A Tetterős István élete mutatja az utat, szavak helyett tettekkel , ígéretek helyett munkával kell állnunk a vállalt feladatunk és embertársaink előtt. Istvánnak létharcot kellett vívnia azért, hogy az apjától megörökölt hatalmat megtarthassa. A felmerülő nehézségek, problémák sem tántorították el a vezetőt attól, hogy elérje céljait. A polgármester szólt arról, hogy hazánk az egyetlen olyan ország, amely a Szent Korona óvó szárnyai alatt, a rázúduló veszedelmek, háborúk, történelmi korszakváltások, gazdasági világválságok közepette is megőrizte hitét, a tenni akarását és a lelki erejét. A település első emberének ünnepi gondolatai után Molnár Ferenc, református lelkipásztor beszélt Szent István elévülhetetlen munkásságáról és tetteiről, majd Kormos Csaba esperes-plébánossal megáldották és megszentelték az nemzetiszín szalaggal átkötött kenyeret. A szentelés után a Csokonai Népdalkör adott elő az alkalomhoz illő dalcsokrot.