Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TÖBB SZÁZEZER BALATONI UTAS A SZEZON ELEJÉN

Idén mind az északi, mind pedig a dél partot tekintve tizenhárom százalékkal többen, azaz körülbelül kétszázhatvan ezren utaztak a nyári szezon első tizenhat napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanekkor. A vasúttársaság nagy újítása a naponta nyolc pár Balaton expressz szerelvényen elérhető étkezőkocsi-szolgáltatás, amelyet az első két hétben több ezren vettek igénybe. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek huszonhárom százalékát vásárolták meg a balatoni utasok online formában, míg tizenegy százalék az automatás, nyolc százalék a fedélzeti, ötvennyolc százalék pedig a pénztári jegyváltás. Az utaskomfort emelése érdekében már július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi közlekedik a Balaton expressz járatain. Az elmúlt évek utasforgalmi adatai alapján a balatoni vonatok utasszáma a következő egy hónapban éri majd el a csúcspontját, jelenleg felfutás tapasztalható, amely várhatóan az étkezőkocsiban fogyasztó utasok számában is megmutatkozik majd.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 152

Yesterday 548

Week 5067

Month 14053

All 673164

Currently are 112 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions