Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

KÖZLEKEDTEK A CSALÁDOK MISKOLCON

Idén már nyolcadik alkalommal rendezték meg a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2019. május 11-én, Miskolcon tartotta meg a verseny területi döntőjét, ahol vállalkozó kedvű családok mérhették össze közlekedéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudásukat. Az idei évben ötvenhárom család nevezett a megmérettetésre. A rendezvénynek helyet biztosító Miskolc Autó Kft. Skoda szalonja megtelt jókedvű gyerekekkel és szülőkkel. A regisztráció után a csapatok több versenyszámot teljesítettek. Elsőként elméleti tudásukról adtak számot KRESZ tesztlapok kitöltésével. Ezután a gyakorlati számok várták a családokat, ahol beállított baleseti helyszínen elsősegélynyújtással kapcsolatos témában, valamint több kerékpáros és autós ügyességi pályán kellett helytállniuk. Emellett a szervezők számos érdekes feladattal készültek, volt „részeg szemüveg”, többféle kirakós játék és szimulátoros vezetés is. A versenyt végül a Venglovecz család nyerte, ők képviselik majd megyénket az országos döntőn. A második helyen a Dukai család, míg a harmadikon a Himer család végzett. (fotó: police.hu)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 207

Yesterday 772

Week 1698

Month 7365

All 681367

Currently are 69 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions