Friss Hírek
KORSZERŰ HÁZIORVOSI RENDELŐBEN GYÓGYULHATNAK A TOKAJIAK
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2019. máj. 08. szerda, 09:38
- Megjelent: 2019. máj. 08. szerda, 09:38
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1006
Ünnepélyes keretek között adták át május 7-én délután a tokaji 1. számú körzeti háziorvosi rendelőt. A huszonöt millió forintos beruházást helyi vállalkozó készítette el, amelyet a Belügyminisztérium pályázati forrásából finanszíroztak. Posta György, Tokaj polgármester az eseményen elmondta azt, hogy szükség volt már az épületrész korszerűsítésére, hogy a betegek komfortosabban érezzék magukat a váróteremben. Elhangzott az is, hogy eszközbeszerzés is történt ebből az összegből, egy defibrillátort és egy EKG-t is vásároltak. Így már nem kell ezeket a műszereket máshonnan kölcsönkérni. Ezután Lengyel Mónika, doktornőnek mondott köszönetet azért, hogy felújítás ideje alatt máshol tartotta meg rendelését. Ezután vágták át a rendelő ajtajában kifeszített nemzetiszín szalagot, amellyel jelezték, hogy most már birtokba vehetik az egészségügyi intézményt.