Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

SZABÁLYTALANSÁGA OKOZTA KOLLÉGÁJA HALÁLÁT

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság április 10-ei előkészítő ülésén hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy Mikóházán található mezőgazdasági telephelyen figyelmetlenségből elsodorta kollégáját egy rakodógéppel. 2017. július 11-én, 18 óra körül a vádlott teleszkópos rakodógéppel dolgozott egy körbekerített telephelyen, amellyel egy tároló irányába haladt.

Annak érdekében, hogy megkönnyítse a gép mozgását, az elején található gémrészét az előírt 300 milliméter helyett 100-110 centiméterig emelte és előre tolta. Ez azonban eltakarta a sofőr előtti kilátást, így nem vette észre a vele párhuzamos irányba, gyalogosan közlekedő munkatársát. Amikor megpróbálta benavigálni a rakodógépet, a jármű villája elsodorta a férfit, aki a lökéstől a tároló előtti betonrészre zuhant. Ekkor a tehergép még mozgásban volt, ezért a bal oldali kereke a fekvő helyzetben lévő férfi fejét és testét is súrolta, aki a helyszínen életét vesztette. Az elkövetőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának elkövetése miatt végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztették, valamint egy év három hónap szabadságvesztésre ítélték, továbbá két évre eltiltották a lassú járművek vezetésétől is. (Fotó: illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 261

Yesterday 294

Week 2046

Month 7713

All 681715

Currently are 63 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions