Friss Hírek
A JÓTÉKONYSÁG JEGYÉBEN MISKOLCON
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2019. február 19. kedd, 13:31
- Megjelent: 2019. február 19. kedd, 13:31
- Írta: dankoviki
- Találatok: 923
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Első Miskolci Lions Klubbal közösen idén is megrendezte hagyományos jótékonysági bálját, a Népkerti Vigadóban. Az est tombolabevételét minden éven más szervezetnek ajánlják fel jótékony célra, amelyet idén a Magyar Vöröskereszt „Enni adok – enni kapok” programjának szántak a szervezők. Ennek apropójából tartottak sajtótájékoztatót február 19-én, Miskolcon, ahol Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke valamint Falucskai Attila, az Első Miskolci Lions Klub soros elnöke adta át ünnepélyes keretek között a tombolabevételből összegyűlt négyszázezer forintos adományt.
Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója köszönte meg elsőként a támogatást valamint azt, hogy a szervezetre gondoltak. Hozzátette ez a program, az Enni adok – Enni kapok láda projekt még Barkóczi István vállalkozó kezdeményezésével jött létre pár évvel ezelőtt. Ez az adomány is arra sarkallja a szervezetet, hogy további ládákat helyezzenek ki Miskolcon, amelyek közül az elsőt biztosan a Sarolta utca 18 szám alatt találja meg mindenki. Elmondta azt továbbá, hogy a bevételből származó dobozokat egy éven keresztül tudják majd feltölteni tartós élelmiszerrel. Az összejövetel végén ünnepélyes keretek között adták át a tombolabevételből származó négyszázezer forintos adományt az eseményen megjelentek előtt.