Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

LETARTÓZTATÁSBAN A FENYEGETŐZŐ ELKÖVETŐ

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a gyanúsítottat, aki február 2-án Hidasnémetiben megvágta egy férfi arcát késsel. A támadó először trágár szavakkal szidalmazta áldozatát, aki előtte ment kerékpárral, majd amikor leszállt róla, szóváltás alakult ki közöttük. A gyanúsított meglökte a sértettet a mellénél, aki viszonozta a lökést és ekkor került elő a támadó zsebéből egy nyolc centiméter pengehosszúságú bicska, amelyet miután kinyitott az áldozat arcának irányába ütött, megvágva azt. Majd hátralépett és hadonászva fenyegetőzött, hogy „leszúrkálok, megölök mindenkit”. A sértett ekkor felkapta a biciklijét és a gyanúsítottra dobta, aki távozott a helyszínről. Ezután az áldozat és egy ismerőse követték is, majd amikor a gyanúsított ezt észlelte magával hozott egy baltát és azzal kezdett el hadonászni, fenyegetőzni az utcán. A gyanúsított többször volt már büntetve erőszakos cselekmények miatt, ráadásul felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követhette el a bűncselekményt, ezért a bíróság egy hónapra letartóztatta. (Fotó: Illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 285

Yesterday 772

Week 1776

Month 7443

All 681445

Currently are 40 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions