Friss Hírek
MEGVAN AZ ORSZÁGOS PERVEZETÉSI VERSENY LEGJOBBJA
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2019. január 28. hétfő, 17:53
- Megjelent: 2019. január 28. hétfő, 17:53
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1266
Az Országos Bírósági Hivatal első alkalommal hirdette meg idén az Országos Pervezetési Versenyt, ahol bírósági fogalmazók és titkárok mérhették össze tudásukat egy tárgyalás szimulásával a szakmai hallgatóság és a zsűri előtt január 25-én. A regionális elődöntők után hat csapat jutott az országos döntőbe, ahol szerepkártyákat kellett húzniuk, amelynek segítségével egy-egy tárgyalást játszottak el. A polgári ügyszakban a versenyzők Nagy Olivér és Kis Ottó közös tulajdon megszüntetése iránti ügyében döntöttek. „Nagyon nagy örömmel és még nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy a pénteken megrendezett döntőben a Miskolci Törvényszék bírósági fogalmazója, dr. Tóthné dr. Majoros Tünde – a magas szintű szakmai és pervezetési, jogszabályismereti képességeit megmutatva, polgári ügyszakos „bíróként” első helyezést ért el, elhozta a „Legjobb Bíró 2019.” üvegdíját, egyben a győztesnek járó Vándorkupa is első alkalommal a Miskolci Törvényszékre került.”- fejezte ki gratulációját a Miskolci Törvényszék elnöke, Dr. Répássy Árpád. Dr. Tóth Imre, a Miskolci Törvényszék Polgári-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumvezetője is elmondta, az eredmény jól példázza a bírósági fogalmazói évek magas szintű szakmai felkészülését. A Miskolci Törvényszék fogalmazója azonban nem csak szakmai jártasságáról, kiváló jogszabályismeretéről, hanem lényegrelátásáról, határozottságáról és döntésképességéről is számot adott a verseny során.