Friss Hírek
ÚJRA JÁRHATÓ A KESZNYÉTENI SAJÓ-HÍD
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2018. november 15. csütörtök, 18:52
- Megjelent: 2018. november 15. csütörtök, 18:52
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1026
Ünnepélyes keretek között avatták fel november 15-én a kesznyéteni Sajó-hidat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A projekt egyik elemeként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kesznyéteni Sajó-híd teljes körűen újult meg. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, kétszázhetven millió forintból készítette el az átkelési szakaszt.
Kecső Imre, Kesznyéten polgármestere köszöntő beszédében elmondta azt, hogy a községben és a környező településen élők ötvenhat esztendővel ezelőtti álma vált valóra ezzel a beruházással. Németh Szilárd, honvédelmi miniszterhelyettes hangsúlyozta azt, hogy a Sajó-híd rendbetétele egy szimbólum is, hiszen a folyamatos fejlesztésekkel bizonyítják azt a kistelepülések vezetői, hogy érdemes ezen a vidéken élni, itt is van jövő. A szónok köszönetet mondott a pontonhídnál teljesítő honvédeknek, akik hetvenhárom napon keresztül éjjel-nappal jelen voltak a járművel átkelésénél. Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Kft. megyei igazgatója szólt arról, hogy a híd teljes körű felújítása során a kivitelező a régi burkolat és szegély elbontása után új szigetelést, dilatációs szerkezetet, szegélyt, korlátot és burkolatot épített a hídra. A régi acél tartószerkezetet és a vasbeton pályalemez alját korrózióvédő bevonattal látta el. A mederből eltávolította az uszadékot, a partot rendezte kőmatrac elhelyezésével, új hídvizsgáló lépcső építéssel együtt- emelte ki az igazgató. Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a munkálatokban, valamint a Magyar Honvédség katonáinak, akik a ponton híd biztonságos használatát segítették.