Friss Hírek
HAGYOMÁNYŐRZŐ SZÜRETI FELVONULÁS ARNÓTON
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2018. október 15. hétfő, 07:52
- Megjelent: 2018. október 15. hétfő, 07:52
- Írta: dankoviki
- Találatok: 1320
Az arnóti óvodában nagy hagyományai vannak a szüreti felvonulásnak, amelyet minden évben gondos szervezés után rendeznek meg. Idén szeptember 12-én délután nagy volt a sürgés-forgás a nevelési intézmény előtt, hiszen onnan indult a felvonulás a lovasok felvezetésével. A szépen feldíszített szekereken és hintókon foglaltak helyet az óvodások, és az óvodapedagógusok. A felvonuláson részt vett a község polgármestere, Üveges István, a kárpátaljai Zápszony testvértelepülés delegációja, valamint polgármestere, Bacskai László is.
Az evangélikus templom előtt is megállt a menet, ahol Buday Barnabás mondott háladó imát. A Wass Albert emlékműnél a zápszonyi néptáncosok készültek ünnepi műsorral. A felvonulás a helyi általános iskola előtt ért véget, ahol a helyi népdalkör és testvértelepülés táncosai mutatták be produkciójukat. A délutáni program végén Arnót és Zápszony polgármesterei fiatalok segítségével ültettek el díszfát az arnóti emlékparkba.