Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

DALOS DÉLUTÁN TÁLLYÁN

A hagyományokhoz híven szeptember 22-én ismét megrendezték Tállyán a helyi önkormányzat támogatásával a Nefelejcs Népdalköri találkozót. A Zempléni Árpád Általános Iskola tornacsarnokában tartott esemény kezdetén Meczenóf Istvánné, a Tállyai Nefelejcs Népdalkör Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitó szavaiban Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő elmondta, hogy örömmel vesz részt a rendezvényen, hiszen sok szál fűzi a településhez.

Kiemelte, hogy nem csak egy dalt, hanem egy életérzést adnak át a jövő generációnak a dallamok által. Mint mondta, fontos, hogy emlékezzünk múltunkra ilyen formában is. Köszöntőjében Hollókői Sándor, a Tállya Jövőjéért Alapítvány elnöke felidézte a település múltját, bortermelésének fontosságát, valamint felhívta a figyelmet a zenei hagyományok ápolására és továbbadására. A dalos délután az óvodások műsorával vette kezdetét. Ezután léptek színpadra a meghívott népdalkörök, egyesületek. Boros csokrokat, tájjellegű dalokat adtak elő a fellépők, akik Felsőzsolca, Múcsony, Megyaszó, Alsózsolca és Telekes településről érkeztek.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 203

Yesterday 548

Week 5118

Month 14104

All 673215

Currently are 42 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions