Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BABOS ÍNYENCSÉGEK MONOKON

A hatodik alkalommal megrendezett monoki babfesztivál második napján július 14-én, a főzőké volt a főszerep. Összesen tizenhat csapat indult, akiknek ételeikben természetesen a bab élvezett elsőbbséget. Mindenki saját specialitása szerint készítette el főztjét, sőt volt, aki még édes finomsággal is készült. Bereznay Tamás, a zsűri elnöke elmondta, nehéz dolga volt a bíráknak.

Az eredményhirdetésen az első három helyezetten kívül különdíjakat is osztottak, amelyet a Vadméhek, a Zombori csülökördögök és Szerencs Város Önkormányzat csapata kapott. A harmadik helyet a Tokaji Sportbarátok együttese érdemelte ki, míg a másodikat a Babos menyecskék szerezték meg. A délelőtti főzésért járó első helyezést pedig az alsódobszai babsugarak kapták. A rendezvény második napján sem csak a gasztronómián volt a hangsúly, hiszen koncertekkel is gondoskodtak a fellépők a fesztiválozók jó hangulatáért.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 565

Yesterday 586

Week 2936

Month 8603

All 682605

Currently are 56 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions