Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ELBÚCSÚZTAK A MÁDI VÉGZŐSÖK

Csengőszó hallatára járták utoljára körbe a termeket, a Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola tanulói június 16-án, Mádon. Az ünnepségen elsőként Nyíri Tibor, Szerencs város alpolgármestere szólt a diákokhoz, aki a legjobb tanulónak járó Kiss Attila-díjat adta át Török Vivien Boglárka nyolcadik osztályos ballagónak. Ezt követően Tatárka József, Mád polgármestere jutalmazta Koroknay emlékdíjjal Csengeri Evelin Klárát, Juhász Flórát és Török Vivien Boglárkát. Elismerésben részesült továbbá az ünnepség során Mátyás Péter, Lengyel Milán és Márkus Tibor Bence is kimagasló teljesítményüknek köszönhetően.  

A díjátadást követően Toplenszkiné Csengeri Anikó, igazgató asszony szólította ki az iskola harminchat kitűnő eredménnyel zárt hallgatóját a tanév során. Évzáró beszédében kifejtette, hogy nagy köszönettel tartozik minden pedagógus, diák és szülő nevében a Klebelsberg Központ Szerencsi Tankerületi Központjának és Mád község Önkormányzatának. Az iskola igazgatója örömmel közölte a szülőkkel, hogy a napokban került benyújtásra az intézmény infrastruktúrájának fejlesztését szolgáló EFOP – 4.1.3-17 pályázat, amely nyertes elbírálás eseten harminc millió forint vissza nem térítendő támogatást jelent az iskolának. Az iskola udvarán a tanévben hatalmas lendülettel folyt az építkezés, egyetlen hétre állt csak le a téli időszakban a munka, amelynek eredményeként hamarosan birtokba vehetik az iskola tanulói a megújult tornatermet, amelyet a legmodernebb eszközökkel szereltek fel. S, hogy a diákok sem maradjanak örömhír nélkül, az iskola ottalvós, ötnapos zánkai Erzsébet tábort szervez, ahol ötven tanuló hat pedagógus kíséretében pihenheti ki a tanév fáradalmait. Idén ötödik alkalommal vesznek részt a tanulók a Baskói tábor programsorozatában, amely jutalomkirándulás részvételét kimagasló eredményükkel érhették el a diákok. Az iskola képzési kínálata is tovább bővül, hiszen szeptembertől új modern táncoktatásra is lehetőségük lesz a tanulóknak Kovács Annamária vezetésével. ECDL vizsgára is felkészítik a végzős hallgatókat és gyermekénekkar képzésben is kipróbálhatják magukat a kiváló hangú gyermekek. Az iskola továbbra is együttműködik a Mád FC vezetésével, ahol labdarúgó edzésekre járhatnak és tömegsport keretein belül számos sportágat is kipróbálhatnak a sportolni vágyó gyermekek.

 

  

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 93

Yesterday 294

Week 1878

Month 7545

All 681547

Currently are 31 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions