Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

LESZÚRTA ÖCCSÉT EGY 72 ÉVES FÉRFI

Emberölés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 72 éves férfi ellen, aki leszúrta a 68 éves öccsét tavaly decemberben Nekézseny településen - mondta a főügyészség szóvivője május 25-én, az MTI-nek. Martossy György kifejtette: a két férfi egy portán, de külön lakrészben lakott az Ózd melletti kistelepülésen. A vádlott gyakran italozott, ilyenkor mindig belekötött a testvérébe. A vita tárgya általában az volt, hogy a testvére költözzön el az egyébként részben az ő tulajdonában álló házból.

 

A bűncselekmény napján az idős férfi otthon volt, ismét ittas állapotban, és a kutyának aprított ételt egy 16 centiméter pengehosszúságú késsel. Közben átment a testvére lakrészébe, ahol az öccse épp az ő fiával beszélgetett. A vádlott előzetes szóváltás nélkül odament a széken ülő sértetthez és hasba szúrta, majd távozott, a kést lerakta egy kis asztalra. A mentőket a vádlott felesége hívta ki. A férfi a kapuban várta meg a rendőröket, akik őrizetbe vették. A vádlott 68 éves öccsét életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol azonnal megműtötték, de a szakszerű orvosi ellátás ellenére pár nap múlva meghalt - közölte Martossy György. (A kép illusztráció, forrása: ezlf-plinersolutionsi.netdna-ssl.com)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 566

Yesterday 294

Week 2351

Month 8018

All 682020

Currently are 84 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions