Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

SZELLEMES KÖNNYEDSÉG A NAGY ROMOLUS ELŐADÁSBAN

Friedrich Dürrenmatt, a 20. század nagyhatású svájci drámaírója a Nyugatrómai Birodalom bukásának okait, a hatalommal bíró ember felelősségét kutatja. Történetének hőse az utolsó római császár Romulus Augustus, aki megpróbálja megérteni a világtörténelem alakulását, és ítélkezik saját szétesett birodalma felett. Ez egy vastag szatíra, ami egyértelműen a 20-21. század problémáira reflektál azzal, hogy a távoli múltba helyezi a történetet, és az irónia fegyverét hívja segítségül – mondta el Keszég László, az előadás rendezője. A viszonyok, amelyek között a nagypolitikát alakító alakok megjelennek, teljesen olyanok, mint a mai világban. Ettől függetlenül nem célunk az aktuálpolitikát belevonni az előadásba, hiszen ennél jóval mélyebb ennek a műnek az üzenete: Dürrenmatt azt mondja ki ebben a darabban, hogy a történelem és a politikai viszonyrendszerek periodikusan ismétlődnek. Mindannyian egy mókuskerékben vagyunk, amelytől már sokan megcsömörlöttek, mi mégsem tudunk kitörni belőle. Ez egy nagyon erősen verbális darab, rengeteg szóviccel dolgozik.

 

A humor mellett azonban el is gondolkodtat. Az én célom az, hogy észrevegyük magunkat a darabban – hangsúlyozta a rendező. Azt érzem, hogy mindenki baráti viszonyba került az anyaggal. Fantasztikus karakterek, és nagy játéklehetőségek vannak még a legkisebb szerepekben is, mert minden mondat, minden gesztus egy fontos fogaskerék az előadásban. Minden karakter egy-egy el nem mesélt történetet képvisel, ettől lesz ennyire érdekes minden egyes szereplő.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 337

Yesterday 973

Week 4704

Month 13690

All 672801

Currently are 124 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions