Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BOZÓTVÁGÓVAL TÁMADT RÁ ISMERŐSÉRE EGY ABAÚJSZÁNTÓI PARKOLÓBAN

Súlyos sérülésekkel végződött az a konfliktus, amely 2022 júliusában történt Abaújszántón, egy üzlet parkolójában. Az ügyben a Debreceni Ítélőtábla nemrég enyhítette a vádlott büntetését. A bíróság által megállapított tényállás szerint a két férfi előzetes konfliktus miatt találkozott egymással.

Mindketten kést vittek magukkal: a vádlott egy mintegy 60 centiméteres pengéjű bozótvágóval szállt ki autójából, míg a másik férfi a zsebéből vett elő egy kést. A vádlott még azelőtt lesújtott a bozótvágóval a másik férfi fejére, hogy az késsel támadott volna rá. A sértett eközben megpróbálta megszúrni a vádlottat, de nem találta el.

 Az ütés következtében a férfi a füle környékén vágott sérülést, valamint koponyacsonttörést szenvedett. Sérüléseinek gyógyulása ténylegesen négy hetet vett igénybe.

 

A Miskolci Törvényszék 2025 novemberében első fokon három év hat hónap börtönbüntetést szabott ki a vádlottra, emberölés kísérlete miatt. Az ítélet ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett. A Debreceni Ítélőtábla végül életveszélyt okozó testi sértés kísérletének minősítette a cselekményt, és két évre mérsékelte a szabadságvesztés, valamint a közügyektől eltiltás időtartamát.

 

 

Forrás

 

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székely Konyha és Kert - új adás

13:00 Székely Gazda - új adás

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 196

Yesterday 764

Week 2288

Month 11460

All 1520006

Currently are 137 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions