Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

LETARTÓZTATTÁK A FÉRFIT, AKI KÉSSEL RABOLTA KI IDŐS SZOMSZÉDJÁT MISKOLCON

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint kirabolta idős, látássérült szomszédját egy miskolci társasházban – közölték november 10-én.
A nyomozás adatai szerint a munka és jövedelem nélkül élő férfi elhatározta, hogy pénzt szerez a közelében lakó idős nőtől.

Október 29-én délután bekopogott a nő ajtaján, miközben letakarta a kukucskálót és arcát is elrejtette. Amikor az asszony ajtót nyitott, a férfi belökte őt a lakásba, majd egy fotelbe taszította. Ezután késsel a kezében húszezer forintot követelt tőle. A nő félelmében átadta a pénzt, de a férfi tovább követelőzött. A sértett sírva kérte, hogy távozzon, mire a gyanúsított elhagyta a helyszínt.

A cselekmény – bizonyítottság esetén – felfegyverkezve, idős és fogyatékossága miatt védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének minősülhet.

A bíróság a bűncselekmény súlyára és a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítás befolyásolásának veszélyére hivatkozva december 9-ig elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

 

 

Forrás

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 365

Yesterday 565

Week 930

Month 11404

All 1061283

Currently are 86 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions