Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

SZERELEMBŐL KÉSELT

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak az őrizetbe vételét, aki szerelemféltésből döfhette meg volt élettársát Kazincbarcikán.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított július 28-án a délelőtti órákban Kazincbarcikán felkereste volt élettársát a munkahelyén, majd nyakát hátulról átkarolva és egy konyhakést a nyakához tartva mintegy 30 méteren keresztül vonszolta, és könyörgése ellenére sem eresztette el.

Ezt észlelte egy éppen szolgálatban lévő biztonsági őr, aki próbálta az asszonyt a terhelt fogásából kiszabadítani. Ekkor azonban a gyanúsított a kezében lévő körülbelül 15 centiméter penge hosszúságú konyhakéssel egyszer alhasi tájékon, egyszer pedig a karján megszúrta a sértettet, aki ennek következtében előreláthatólag 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A gyanúsított tette– bizonyítottság esetén – alkalmas lehet felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének, továbbá súlyos testi sértés bűntette kísérletének megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltételezhető, hogy szabadlábon engedése esetén a gyanúsított a sértett és a még fel nem kutatott és ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítás sikerét, illetve a még be nem szerzett tárgyi bizonyítási eszközök beszerzését is megnehezítené, lehetetlenné tenné.

 

 

Forrás

 

 

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 261

Yesterday 653

Week 1997

Month 261

All 958327

Currently are 90 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions