Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

IDŐS NŐT RABOLTAK KI 4000 FORINTÉRT TAKTASZADÁN

A Szerencsi Járásbíróság nyolc év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki tavaly januárban kirabolt egy idős nőt Taktaszadán. Az ítélet nem jogerős – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
A vádlott tavaly januárban a sértett házához ment, ahol betört, és egy plédet szorított a hálószobában fekvő idős, beteg és mozgásában korlátozott asszony arcára. Elvette a nő tárcáját, amelyben négyezer forint volt, majd a tárcát a szomszédos telekre dobta.


A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott fiatal felnőttkorát, kiskorú gyermekét, beismerő vallomását, valamint azt, hogy bocsánatot kért a sértettől és megtérítette a kárt. Ugyanakkor súlyosító körülményként vették figyelembe a terhelt büntetett előéletét és a hasonló bűncselekmények gyakoriságát.
Az ügyben az ítélet nem jogerős, így a vádlott és védője fellebbezhetnek a döntés ellen. A Miskolci Törvényszék sajtóosztálya szerint a rendőrség továbbra is kiemelt figyelmet fordít az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzésére és felderítésére.

 

 

 

Forrás

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 486

Yesterday 307

Week 486

Month 14156

All 862698

Currently are 165 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions