Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ALAPKŐLETÉTEL AZ ÚJ GÖRÖGKATOLIKUS BÖLCSŐDE TISZTELETÉRE

Az újonnan megépülő Görögkatolikus Bölcsődéhez alapkövet helyeztek el október 3-án Szerencsen. Az eseményen először Bialkó Mária köszöntötte a vendégeket, a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei fenntartója és igazgatója. Bialkó Mária kiemelte, hogy a Miskolci Egyházmegye támogatásával a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója 2022. évben sikeresen pályázott és nyert támogatást az RRF1.1.2.-21-2022 pályázati kiírás keretében ,,Új görögkatolikus bölcsőde építése Encs és Szerencs városokban” címmel. Beszédében kiemelte, hogy ma ugyan még csak egy-két előkészítő munkálatot látnak a meghívottak, de a gondviselés segítségével 2025. év II. felében már 2 csoportban összesen 25 bölcsődés kiskorú kisgyermeket tudnak fogadni, ahol a görögkatolikus keresztény értékrend mentén végezhetik leendő kollégáik a rájuk bízott kisgyermekek nevelését.

Ezután Koncz Zsófia államtitkár osztotta meg ünnepi gondolatait. Véleménye szerint Szerencsen nagyon fontos az ökomenikus közös gondolkodás, ugyanis már elindult a református és a római katolikus óvoda, viszont a görögkatolikus egyház részéről bölcsőde is lesz. Az államtitkár kihangsúlyozta, hogy a bölcsődei férőhelyek számának folyamatos növelése kiemelten fontos a családoknak. Elmondása alapján, jelenleg a városi bölcsőde négy csoporttal ötven férőhellyel működik.

Koncz Zsófia beszéde után Kiss Attila Szerencs város polgármestere vette át a szót. A polgármester véleménye szerint, a mai világban a legnagyobb kincs a gyermek- ezen gondolatok jegyében köszöntötte a megjelenteket.  Kiss Attila említést tett arról, hogy nagy öröm számára, hogy 1990-től vagyis a rendszer váltás évétől leomlottak az ideológiai akadályok azért, hogy komoly intézményeket tarthasson fenn az egyház. Például szociális, oktatási, kulturális intézmények, vagy kórházak. Ennek a mozgalomnak jó jelét látták 2010-től Szerencsen is, amikor egy másik fal is leomlott az állam és az egyházak között. A város első embere elmondása alapján, ekkor a második Orbán-kormány és a történelmi egyházak segítségével egy nagyon erős együttműködés alakult ki, amikor számtalan, főleg oktatási intézményeket vettek át Szerencsen is.

A településen 2010-2014 között két általános iskolát és egy középiskolát adtak át fenntartásba a történelmi egyházaknak. Azonban a görögkatolikus egyháznak nem jutott oktatási intézmény, viszont most lehetőség nyílik rá.

A polgármester beszéde után a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak ünnepi műsora következett. A tanulók többek között szavaltak, citerán és furulyán játszottak és énekeltek. Ezután a főtisztelendő Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök atya és a főtisztelendő Szabó Roland atya az Abaújhegyaljai esperesi kerület kerületi esperesének segítségével megszentelték az alapkövet, majd az Úrhoz könyörögtek a bölcsőde felépítése érdekében. Ezután az államtitkár, a polgármester és Szabó atya a püspök atyával közösen elhelyezték a kapszulát az alapkőbe. Ennek tiszteletére a püspük atya az Úr áldását kérte.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 100

Yesterday 335

Week 1959

Month 9960

All 842885

Currently are 120 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions