Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR KÁPRÁZATOS KONCERTJE SZERENCSEN

Ötödik alkalommal lépett fel Szerencsen a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár közös együttműködése alapján a Rákóczi-vár udvarán augusztus 29-én.  Az előadás a zenekar Kastély-Koncertek című programsorozat keretein belül valósult meg. A komolyzenei koncerten nem csak helyiek jelentek meg, hanem a környékbeli településekről, valamint Miskolcról is érkeztek látogatók a varázslatos hangzású művek meghallgatására.

Dénes-Worowski Marcell karmester vezényelte a zenekart a színpompás esemény során. A műsor első felében barokk stílusú darabokat adtak elő, míg a második felében a klasszika korába röpítették vissza a hallgatóságot. Olyan zeneszerzők darabajait adták elő, mint Händel-Rinaldó nyitánya, Vivaldi-Tempesta di Mare, Mozart- A-dúr klarinétverseny- II. tétel, Marcello- Bevezetés, Ária és Presto. A műsorban közreműködött Szepesi Bence szaxofonon és klarinéton. A közönség nagyon élvezte a Miskolci szimfonikus zenekar káprázatos koncertjét, amelyre a jövőben is igényt tart a mind a zenekar, mind a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 938

Yesterday 2462

Week 6365

Month 15861

All 767815

Currently are 97 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions