Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

KVÍZJÁTÉK AZ ÖTKARIKÁS JÁTÉKOK JEGYÉBEN

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár a Fejtörő az öt karika jegyében versenyt. A programot eddig a londoni, és a tokiói olimpiai rendezvények alkalmával már sikerült megrendezni. Ezúttal a könyvtár a párizsi olimpia apropóján ismét kvízzel készül az eseményre. Ezt úgy valósítja meg, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei születésű, kötődésű olimpikonokhoz kapcsolódó 13 kérdésre várják a válaszokat.

A verseny fő célja, hogy minél többen ismerjék meg azokat a vármegyei születésű sportolókat, akik valamelyik olimpián részt vettek, valamint érmet szereztek vármegyei vonatkozásban.

A verseny az idei olimpia végéig tart. Augusztus 11-ig éjfélig várják a helyes megfejtéseket. A játékosok értékes nyereményeket kaphatnak, például olimpiai bajnokok és sportvezetők aláírásával ellátott mezeket, fotókat. A sorsolás augusztus 26-án lesz a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, ahol olimpiai érmesek és olimpikonok is lesznek.

A játékosok legfőképpen könyvekből készülhetnek föl a megmérettetésre. Erre a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár kiváló lehetőséget ad. Az épület második emeletén található helyiismeret gyűjteményében hozzájuthatnak egy öt kötetes olimpiai kronológiához, amely 1994-gyel lezárul, viszont hasznos ismereteket szerezhetnek. A szerzemény nagyon sok vármegyéhez kötődő olimpiai játékos eredményét mutatja be, akik valamilyen módon kapcsolódnak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéhez. A többi információhoz a világhálón juthatnak hozzá.

Az Olimpiai kvíz megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár honlapján a oldalon, ahol hozzáférhetnek a 13 kérdéshez. A játék nem időre megy, bármikor meg lehet nyitni a lapot, ha szükséges adat begyűjtésére lenne szükség.

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szervezői abban bíznak, hogy minél többen vesznek részt a versenyben, akik majd értékes nyereményekhez juthatnak hozzá.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 160

Yesterday 1238

Week 160

Month 9656

All 761610

Currently are 128 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions