Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

LETARTÓZTATTÁK A KISKORÚVAL ERŐSZAKOSKODÓ FÉRFIT

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben szexuális erőszak bűntette miatt indult eljárás. A nyomozás adatai szerint 2023. május 4. napján a kiskorú sértettet és testvérét édesanyjuk a szendrői családi házukban rábízta a sógornőjére, mivel a férjét ment meglátogatni a kórházba.

A gyanúsított – aki a gyermekek felügyeletével megbízott rokon fia – kihasználva azt, hogy édesanyja és a kisebbik gyermek elaludt, áthívta a másik szobába a 7 éves kislányt, lefektette az ágyra, majd ráfeküdt és megpróbált vele szexuális cselekményt végezni. Közben azt ígérte a gyermeknek, hogy csokit vesz neki. A sértett azonban a mellkasánál fogva eltolta őt magától és sikerült kibújnia alóla, majd kiszaladt a szobából és az utcán segítséget kért egy ismerős felnőttől. A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének a megállapítására. A bíróság álláspontja szerint a várható szabadságvesztés mértékére figyelemmel, amely 5 évtől 20 évig terjed, a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. Ezt alátámasztják a gyanúsított személyi körülményei is, és az a tény, hogy a hatóság idézésére nem jelent meg. A tanúk a gyanúsított ismeretségi és rokoni körébe tartoznak, így az ő befolyásolásuktól is tartani lehet. Mindezeket mérlegelve a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezett.

Forrás: Miskolci Törvényszék

Fotó: Illusztráció

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1807

Yesterday 3055

Week 7926

Month 7626

All 789442

Currently are 101 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions