Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

JÉZUS SZÍVÉNEK BÚCSÚJA LEGYESBÉNYÉN

Jézus Szívének Ünnepe alkalmából tartottak búcsút Legyesbényén június 7-én. A szent misét a helyi Jézus Szíve római katolikus templomban rendezték meg.  Kormos Csaba, a gesztelyi Boldogasszony római katolikus templom plébánosa tartotta a prédikációt, akit Szemenyei Péter Legyesbényén szolgáló plébános hívott meg. Az eseményre más településekről is ellátogattak, mint Gesztelyből, és Jósvafőről. Csaba atya a szent misét a legyesbényei egyházközség és a település összes elhunyt és élő tagjának, illetve a nagyvilági testi-lelki betegekért, de nem utolsó sorban a világbékéért ajánlotta fel.

Elmondása szerint, Jézus Szívének ünnepe a húsvéti szent időszak utáni harmadik nagy ceremóniája, amely a pünkösd második vasárnapját követő első pénteken történik. Ezután arra kérte a testvéreket, hogy bánják meg őszintén a bűneiket, miközben az Én vétkem című imával fejezeték ki a meggyónásukat. Utána elénekelték az Uram Irgalmazz című szent éneket. Ezt követően, prédikációjában felhívta az egybegyűltek figyelmét arra, hogy borzalmas változások történnek a világban politikai és közéleti színtereken egyaránt, amelynek nem szabad kitennie magát egy keresztény embernek és óvakodnia kell ezektől az ártalmaktól, hogy megőrizze a lelki tisztaságát. Arra kért mindenkit, hogy próbáljanak meg felül emelkedni a kicsinyességen, és a békétlenségen, a keresztényi tisztaság jegyében. Úgy látja, hogy manapság egyre divatosabb pszichológushoz és lélekgyógyászhoz járni, pedig a szent gyónás, illetve a lelki beszélgetés a legmélyebb gyógyulás, viszont nem csak felületi kezelés. Ebből adódóan azt szeretné Csaba atya, hogy ha egyre többen fordulnának papokhoz a bűnök és a lelki sérelmek feloldása érdekében. Mindezek után a Hiszek az egy Istenben című apostoli hitvallás imájával fordultak Jézus szívéhez. A szertartást az úgynevezett agapéval folytatták a testvéri szeretet jegyében, mialatt megvendégelték a résztvevőket egy kis darabka ostyával Isten áldozati bárányát szimbolizálva. A búcsú lezárása előtt, a jelenlévők kivonultak a templomból azért, hogy körmenettel adjanak hálát Jézus Szívének alkalmából. A litánia végeztével Péter atya azt reméli, hogy Csaba plébános úr prédikációjából megragadt a testvérekben egy-két olyan velős gondolat, amelyek tanítói jelleggel járulnak majd hozzá a meghívottak hétköznapjaihoz, ezáltal képesek lesznek megőrizni a lelki tisztaságukat a vétkezéssel szemben.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 123

Yesterday 1204

Week 2371

Month 12097

All 712707

Currently are 22 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions