Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA A HR-BEN

HR trendek és a mesterséges intelligencia megjelenése a HR-ben témákkal előadást hallgathattak meg az érdeklődők a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában február 16-án. A rendezvényt Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Masa Beáta a HR klub elnöke nyitotta meg. Bihall Tamás a nyitó beszédében kifejtette, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek a munkaerő-forrásokra és, hogy manapság a helyi cégek számára is a legnehezebb kihívásnak tekinthető a munkaerő-biztosítása és annak megtartása, esetleg annak költségei és fenntartása.

Szó esett a mesterséges intelligencia meglétéről a HR mindennapjaiban és annak hatékonysága, használata a vállalatokban. Masa Beáta a nyitó beszédében megemlítette, hogy sok éve dolgoznak ebben  a műfajban és, hogy mindig új és érdekes témákkal tudjanak előállni a rendezvényekre. Megköszönte a magas létszámú megjelenést külön az előadók és a résztevők felé. A HR klub elnöke ismertette a humán erőforrás és a kutatások fontosságát.  Baja Sándor, a Randstad Hungary Kft ügyvezető igazgatója előadásában ismertette magát a vállalatot és fontosabb tényezőit. Kutatás segítségével kifejtette a különböző kihívásokat, terveket, alakulásokat és pozitívumokat, fejleszthető stratégiákat és magát a mesterséges intelligenciát a HR életében. Kihívásnak tekinthető az ár bevételek növekedése az infláció során, más probléma viszont, hogy jelentős mértékben érinti a piacot és a cégeket, hogy kevesebb a munkavállaló, hiszen nincs annyi új, fiatal munkakezdő, mint ahány nyugdíjba kerülő személy. Munkavállalók toborzásába tartozik a harmadik világból, külföldről érkező munkavállalók foglalkoztatása. Évről évre változnak a fizetések, juttatások és munkabéli lehetőségek, hiszen a munkáltatók megemelhetik a béreket, viszont nem minden alkalommal történhet meg a jelentős bér emelés, toborzás tekintetében fontos szerepet játszanak a különböző juttatások. A mesterséges intelligencia egyre nagyobb mértékben van jelen a cégek életében, hiszen segítséggel lehet egy projektben, marketingben pontos paraméterek megadásával. Tajthy Krisztina, a Digitális Vállalkozások Szövetségének főtitkára számolt be, a gyorsított átállásról a digitális munkafolyamatokra a társadalomban. Szakmai együttműködéseket indított a modern technológia bevezetésével és digitalizációval kapcsolatban. Elmondása szerint a mesterséges intelligencia kihívás és lehetőség egyaránt, hiszen manapság a technológia áll a fókuszban. Úgy gondolja, hogy ebben a technológiában sokkal több a potenciál, ezáltal különböző kutatásokat vittek végbe a jövőre tekintve, mind a munkaerő-piacban, mind a technológiában. Az előadások végén a résztvevők feltehették válaszra váró kérdéseiket.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1355

Yesterday 3226

Week 1355

Month 15452

All 797268

Currently are 66 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions