Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

AZ IDENTITÁS TOVÁBBI ERŐSÍTÉSE TARCALON

A Vöröskereszt elindította új projektjét Identitás további erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elnevezéssel, amelynek keretén belül 25 klubbot támogatnak. November 20-án Tarcalon az Alkotó körnek szerveztek előadást, amely során Viszóczkiy Ilona és Dr. Viga Gyula etnográfusok tartottak szakmai néprajzi előadást. A projekt célja a kulturális közösségek megerősítése. Ezzel szeretne a Vöröskereszt a művelődés területén is közreműködni a településeken, kiegészítve az eddigi egészségügyi tevékenységeit. Szeretnének minél több emberhez eljutni, és minél több embert megszólítani ügyük által.

Az Alkotó kör működése során számos jó eredményt ért már el. Tagjai segítik egymást, és egy összekovácsolt szoros közösségként működnek együtt. A térségben nagy hagyománya van a kézműves foglalkozások ápolásának, például egymáshoz közel három nagy múltú hímző csoport is tevékenykedik. Ez alkalommal a szakmai továbbképzés során először Dr. Viga Gyula ismertette a mézeskalács készítés művészetét, annak múltját és hagyományát. Előadása kezdetén elmondta, hogy ezek a mezővárosok sajátos társadalommal rendelkeznek, sok helyről érkezett az idők során az anyagi kultúra Tokaj-Hegyalja környékére. Nem csak a települt csoportok, de a különböző vallási felekezetek is sokféleséget hoznak a vidék életébe. Fontosnak tartja ezeknek a hagyományoknak a tovább örökítését, aminek része a mézeskalács készítés is. Kezdetekben a méz volt az egyetlen édesítő anyag a Föld különböző pontjain, amit már az újkőkortól kezdve használtak. A díszített mézeskalácsok az ünnepi tradíciók részei voltak. Beszámolt a mézeskalácsok hírközlő funkciójáról is, hiszen minden fontosabb eseményhez, történelmi fordulóponthoz készítettek a süteményből. A legkülönfélébb minták és motívumok végigkísérték a múlt eseményeit. A legkülönfélébb minták és motívumok végigkísérték a múlt eseményeit. Viszóczkiy Ilona egy másik a térségben meghatározó hagyományról tartott előadást, az úrihimzésről. Bemutatója során elhangzott, hogy az úrihímzés hagyományosan a nemesek és előkelő társadalmi osztályok körében elterjedt kifinomult kézimunka volt, amely során gazdagon díszített textíliákat készítettek. Ez a művészeti forma gyakran magában foglalta finom szövést, hímzést és gyakran arany- vagy ezüstszállal való díszítést is. Továbbá meghatározó történelmi szempontból is, mivel az úrihímzés rétegzett kultúrtörténeti hagyományokkal rendelkezik, és a különféle korszakok és kultúrák sajátos stílusjegyeit tükrözik. A művészeti ág emlékanyagát elsődlegesen a helyi múzeumok, illetve az egyházak őrzik. Kiemelte a református egyházat, ami az úrihímzés legmeghatározóbb időszakában ezeket a textíliákat, és tradíciókat őrizte és hosszan tovább éltette. A templomokban megjelent darabokon kívül ugyanakkor a királyi pompa és az arisztokrácia jelentős jelképei is egyben ezek.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 16

Yesterday 225

Week 16

Month 903

All 660014

Currently are 65 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions