Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NAGY SIKERE VOLT A VIII. KEREKDOMB FESZTIVÁLNAK

Szeptember 15.-17. Között rendezték meg Tállyán nyolcadik alkalommal a Kerekdomb Fesztivált, ami minden évben egyre nagyobb sikernek örvend, idén 6500 látogató érkezett a rendezvényre. A mesebeli utcák élettel teltek meg, miközben zene, irodalom, művészet és gasztronómia lengte be a történelmi helyszínt. A három nap folyamán olyan előadók álltak színpadra, mint például a 30Y, Follow The Flow, Elefánt, vagy éppen Palya Bea.

Az ország számos pontjáról ideutazók közül sokan úgy tartják, hogy aki egyszer Tállyán jár, mindig vissza fog vágyni ebbe az egyedülálló környezetbe. Így gondolja ezt a település polgármestere, Serfőző Szabolcs is, aki a Mailloth-kastélynál megtartott megnyitón elmondta, hogy a település évről évre úgy ünnepli a Kerekdomb Fesztivált, mint egy születésnapot. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő szerint 2016 óta Tállyán már nem csak a szőlőről és a szüretről szól az ősz kezdete, hanem ezzel az összművészeti fesztivállal új szín költözött a községbe. A Kerekdomb Fesztivál az összetartozás és a kreativitás jelképe, amely során a helyiek esélyt kapnak arra, hogy bemutathassák Tállya értékeit, szépségeit. A fesztivál főszervezője Oszkó-Jakab Natália szerint a csapat, amivel ilyenkor ideérkeznek pont olyan színes, mint a 126 program, amivel készültek. A kikapcsolódásra alkalmas programsorozat mellett büszke arra is, hogy számos aktív kínálatuk is van gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A futóverseny mellett a vendégek részt vehettek különböző túrákon, elmehettek evezni a Bodrogon, vagy akár az e-bike túrához is csatlakozhattak. Miközben a Mailloth-kastélyhoz már szállingóztak a látogatók, kezdetét vette a kerekdombi kerekezés, amely során egy 20-25 kilométeres távolságot teljesíthettek a résztvevők. Az útvonal részben terepen vezetett végig, aminek teljesítését az elektromos rásegítésű pedelec kerékpárok könnyítették. Így amellett, hogy megismerkedhettek ezzel a technikával, felfedezhették a környék adottságait is. A három nap alatt fontos szerepe volt a gasztronómiának is, ezáltal a résztvevők megízlelhették a helyi finomságokat, de akár villásreggelin, grillteraszon is kipróbálhattak ínyenc fogásokat, miközben helyi borokat fogyaszthattak. A borútlevéllel körbe lehetett járni a helyi borászatokat, akik egytől egyig nagy szívvel igyekeztek bemutatni munkásságukat. A pincészetek különböző borait elfogyaszthatták kellemes előadások megtekintése közben is, amelyek között voltak irodalmi, színházi vagy akár zenei műsorok, mint például a Palota Borháznál a Hangfoglaló Program fiatal tehetségei mutatkoztak be. A régi hagyományok, művészetek ápolására is nagy hangsúlyt fektetett a fesztivál, amiben az Alkotóház is közreműködött. Itt minden nap mesterségbemutatókon vehettek részt az érdeklődők, ahol betekinthettek például a fafaragás, gyertyaöntés, korongfonás, vagy éppen a mézeskalács készítés rejtelmeibe. A három nap alatt olyan sokszínű programokat hoztak el Tállyára, hogy bárki megtalálhatta a neki tetsző tevékenységeket. A rekord mennyiségű látogató is bizonyítja, hogy egyre nagyobb igény van a fesztivál megtartására, amit igyekeznek évről évre még színesebbé tenni, miközben megőrzik a már kialakult hagyományokat is. Jövőre ismét megrendezik a Kerekdomb Fesztivált Tállyán, amire az elővételes bérletek már most elérhetőek az esemény hivatalos honlapján.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 17

Yesterday 270

Week 955

Month 31547

All 813363

Currently are 287 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions