Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

DIÁKTALÁLKOZÓ BODROGKERESZTÚRBAN

A Keresztúr Nevű Települések Szövetségének 12. Nemzetközi Ifjúsági Diáktalálkozóját tartották Bodrogkeresztúrban május 15 és 18.a között. A rendezvényre a Keresztúr nevű településekről érkeztek diákok. 2023-ban a Keresztúrok találkozójának Bodrogkeresztúr adott otthont.

Ennek a hagyománynak a gondolata, egy szomorú eseményt követően merült fel. Az 1999-es nagy tiszai és bodrogi árvíz idején talált egymásra Balatonkeresztúr és Bodrogkeresztúr. A segítő szándék hamar barátsággá érett. A két település képviselő-testületei elhatározták, hogy megszervezik a Kárpát-medencében található Keresztúr Nevű Települések Találkozóját. Jelenleg 23 tag van a Szövetségben és évente találkozókat tartanak nemcsak a Magyarországról érkeznek ilyenkor képviselők, hanem a határon túlról is. 2010-től már ifjúsági találkozókat is szerveznek a településeken élő gyermekek számára. A megnyitó során Rozgonyi István polgármester szeretettel köszöntötte a megjelenteket, majd beszédében kiemelte, hogy a következő néhány nap a gyermekekről szól és arról, hogy megismerkedjenek egy másik Keresztúr nevű településsel. Kovács József a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének elnöke beszéde alkalmával kiemelte, hogy a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége több, mint tizenhárom évvel ezelőtt gondolta úgy, hogy ne csak a felnőttek, hanem a fiatalok is találkozzanak. A három napon program nyitásaként a Kiss Kata zenekar lépett fel Bodrogkeresztúron.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 568

Yesterday 294

Week 2353

Month 8020

All 682022

Currently are 50 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions