GloboTV
TETTEN ÉRT TÚLSÚLYOSOK
- Részletek
- Készült: 2023. máj. 19. péntek, 14:32
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. május 5-én, 9-én és 12-én a 35-ös számú főúton három sofőrrel szemben is intézkedtek. A járművek egyike közel háromezer kilogrammal, míg a másik több mint kétezer, egész pontosan 2260 kilogrammal, s végül a harmadik esetnél kilencszáz kilogrammal volt túlsúlyos.
Az első járműnél a szóródó rakomány ráadásul nem volt letakarva. A sofőrök által vezetett járművek súlya a megengedett legnagyobb össztömeget összesen hatezeregyszáz kilogrammal haladták meg. A szabálytalanul közlekedő gépkocsivezetők ellen a rendőrök közigazgatási eljárást kezdeményeztek.