Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÁTADÓK BODROGKERESZTÚRON

Szociális házat és Gólyavédelmi központot adtak át Bodrogkeresztúron május 7-én. Mindkét beruházás nagyban hozzájárul a település fejődéséhez is. A Szociális Ház átadó a Magyar Falu Program keretein belül valósulhatott meg, 12 millió forintból.

Zöldi Bernadett az átadó alkalmával köszöntötte megjelentekre, majd beszédében kiemelte, hogy 2019-ben fogalmazódott meg a gondolat a Bodrogkeresztúr Jövőjéért Egyesület részéről, amelyet Kovács Gyula elnök úr vezet, hogy létrehozzák az egyesületet. Céljaik között szerepel az összefogás és a segítség nyújtás hangsúlyozása a településen – emelte ki Zöldi Bernadett. Gondolatait folytatva hozzátette, hogy 2012-ben sikerült pályázniuk az ingatlan megvételére a Magyar Falu Program keretein belül. Az ingatlan felújításra szorult és a következő évben szinten a Magyar Falu Programnak köszönhetően kapott egy támogatást, amelyet a helyi vállalkozók támogatásával egészítettek ki és újították fel az épületet – emelte ki Zöldi Bernadett. Ezt követően a település polgármestere Rozgonyi István köszöntötte a megjelenteket, majd beszédében hangsúlyozta, hogy az első szó a köszöneté, hiszen emlékszik mikor képviselő asszonynak elmondták, hogy milyen tervük van akkor Koncz Zsófia támogatta őket. Szerettek volna egy olyan építményt, ahol segítenek és mindenki segíthet benne – hangsúlyozta a településvezetője. Gondolatait folytatva hozzátette, hogy mikor a helyi vállalkozásokat keresték meg mindenik tárt karokkal fogata az ötlete és segítettek. Nélkülük nem sikerült volna – hangsúlyozta Rozgonyi István. Az a legfontosabb, hogy amikor valaki bajba kerül és egy tányér ételre lenne szüksége azt ezen a helyen megfogja kapni – emelte ki a polgármester. A településvezetője úgy véli, hogy az ő feladatuk közzé tartozik az is, hogy tudjanak segítséget nyújtani azoknak, akiknek erre szükségük van. Koncz Zsófia, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is szeretettel köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepi gondolatait folytatva kiemelte, hogy a térségünkben sok-sok ikonikus alak van, akiben beletudunk kapaszkodni. Úgy véli, hogy Ferenc pápa látogatása során sokszor esett szó, ő pedig Szent-Erzsébet, aki mindössze 24 évet élt – emelte ki a miniszterhelyettes. A Keresztúri Segítő Háza átadása alkalmával felidézte a településvezető megkeresését, hogy segítő céllal szeretnék létrehozni egy ilyen helyet. Szent-Erzsébet élete tényleg egy példa, hiszen olyan nyomott hagyott az utókornak, amelyből építkezhetnek. Szent-Erzsébet élet során a betegeket ápolta és kórházakat építse és amilye volt azt odaadja azoknak, akinek szüksége volt rá – emelte ki Koncz Zsófia. Gondolatait folytatva kiemelte, hogy a Magyar Falu Program célja, hogy az 5000 fő alatti településeken közösséget építsenek és ez a programnak egy zászlóshajója lehet, hiszen ezáltal a közösséget építik és egy jó ügyet szolgálnak – hangsúlyozta a térség képviselője. Ezt követően Zöldi Bernadett, Koncz Zsófia és Rozgonyi István a szalagátvágásával hivatalosan is átadta az épületet a településen élők számára. Az átadó végén az egyházak képviselői megáldották az intézményt. A program folytatásaként a jelenlévők átvonultak a Gólyavédelmi Központba, amelyet szintén ünnepélyes keretek között nyitottak meg. A résztvevők egy interaktív kiállítást tekinthettek meg. A megjelentek között ott volt dr. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, energiaügyi miniszterhelyettes, valamint Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr polgármestere. A résztvevőket Petrovics Zoltán helyi ornitológus, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának (ANPI) korábbi természetvédelmi őre. Dr. Koncz Zsófia elárult, hogy fontosnak tartja, hogy minél több emberhez közelebb tudják vinni a természetet és az élővilágot, erre remek példa a Gólyavédelmi Központ. A településen a folyamatosan megvalósult beruházások egyre fejlődőképessebbé, modernebbé teszik Bodrogkeresztúrt. A település vezetősége igyekszik a településen élőknek könnyíteni az életükön és folyamatosan segítséget nyújt számukra. A szociális ház létrejöttével egy olyan rétegnek is próbál segítséget nyújtani Bodrogkeresztúr, amely példa értékű. A Gólyavédelmi Központ létrejöttével lehetőségük van az emberekhez közelebb hozni az élővilágunkat, az élőlényeket és a természetet, amelyet meg kell becsülnünk.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 236

Yesterday 973

Week 4603

Month 13589

All 672700

Currently are 114 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions