Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÖT KIFOSZTÁS ÉS EGY CSALÁS MIATT KELL FELELNIE AZ ASSZONYNAK

Kifosztás és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi nővel szemben. Az elkövető 2022. július 29-e és augusztus 12-e között több, Miskolc belvárosában lakó idős sértetthez kopogott be és a helyi vízszolgáltató cég munkatársának adta ki magát.

A nő azt állította, hogy a sértettek tartoznak a szolgáltatónak, és ennek egyeztetése szükséges. Az asszony öt esetben a tulajdonosok figyelmetlenségét használta ki, és főleg készpénzt tulajdonított el a lakásokból, illetve egy alkalommal a sértettel ki is fizettette a „tartozását”, és így távozott a helyszínről. A rendőrök a gyors felderítést követően az elkövetőt 2022. augusztus 13-án gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették. A nő beismerő vallomást tett.A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Miskolci Rendőrkapitányság a következőkre hívja fel a figyelmet:



Az elkövetők az áldozataikat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenállásra számítsanak. Gyakran jóhiszemű, adott esetben idős személyeket próbálnak meg becsapni, megkárosítani. Céljuk, hogy a lakók bizalmába férkőzve bejussanak a lakásába, ahol egy kis figyelemeltereléssel a látható helyen lévő értékeket feltérképezzék, eltulajdonítsák.



Jellemző, hogy a tolvajok közüzemi szolgáltató munkatársának adják ki magukat.



Fontos tudni, hogy a szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, formaruhában dolgoznak! Ezek az igazolványok a legtöbb szolgáltató esetében csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. A munkatársak a lakók hibabejelentésére, a mérőórák ellenőrzése céljából kereshetik fel a lakosságot, amelyek várható időpontját azonban előre jelzik.



Lakásunkba csak olyan személyeket engedjünk be, akiknek személyazonossága, tevékenységének hitelessége minden kétséget kizáróan megállapítható!



Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnának, haladéktalanul tárcsázzák a 112-es központi segélyhívót!


Fotó: Illusztráció

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 96

Yesterday 432

Week 2995

Month 11668

All 728595

Currently are 129 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions