Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK A ZSAROLÁSSAL VÁDOLT FÉRFIAKAT

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akik megöléssel fenyegetőztek egy ózdi benzinkúton 2022. október 15-én hajnalban. A bíróság által megállapított tényállás szerint a két terhelt a töltőállomás shopjából akart megszerezni egy palack bort. Hosszasan tanakodtak, cserélgették az üvegeket, majd a pulthoz lépve azt állították, hogy a terméket máshol vásárolták és magukkal hozták, ezért nem fizetik ki.

Az eladó közölte, látta, hogy a polcról vették le az árut, így azt ki kell fizetniük. Az I. rendű vádlott – akire a II. rendű vádlott jelenléte támogatólag hatott – a torka elvágásával fenyegette meg a sértettet, utalva arra, hogy az sem számít, ha börtönbe megy. Az eladó ennek hatására engedte, hogy a terheltek fizetés nélkül távozzanak. A sértett azért is tartott a férfitól, mert néhány órával korábban egyik kollégáját is megöléssel fenyegette, büszkélkedve azzal, hogy korábban már volt büntetve. A bíróság az I. rendű vádlottat súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű terheltet ugyanezen bűncselekmény elkövetése miatt 2 év szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, utóbbi vádlottat bűnsegédként találta a bíróság bűnösnek. A szabadságvesztés tartamának megállapításakor az I. rendű vádlott esetében enyhítő körülményként vette figyelembe beismerő vallomását és megbánását, a II. rendű terhelt vonatkozásában pedig a bűnsegédi elkövetési alakzatot. Súlyosító körülményként esett latba mindkettejük önhibából eredő ittas állapota, valamint I. rendű vádlott tekintetében az, hogy a bűncselekményt büntetőeljárás hatálya alatt állva követte el. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapot tartott fenn jogorvoslati nyilatkozata megtételére, a vádlottak és a védőik felmentés és enyhítés érdekében fellebbeztek.


Fotó: Illusztráció

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 34

    Yesterday 286

    Week 320

    Month 5987

    All 679989

    Currently are 25 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions