Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

PETŐFI BORDAL EMLÉKTÚRA

A Tokaj-Hegyalja Egyetem az 1948-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról emlékezett meg Bodrogkeresztúron, március 14-én. Március 15-e jelentős dátum a magyar nemzet életében, ünnepségeket tartanak hazánkban és a határon túl is. 1990 óta munkaszüneti nap és egyben a magyar sajtó napja is. A Tokaj-Hegyalja Egyetem vezetése úgy döntött, hogy a jeles történelmi ünnepről rendhagyó, kevésbé ismert program keretében emlékezik meg.

Az esemény célja, hogy nem csak az 1848-as ifjak előtt, hanem a lánglelkű költő, Petőfi Sándor előtt is fejet hajtanak, hiszen ez az esztendő a Petőfi 200 emlékév jegyében telik. Ebből az alkalomból Bodrogkeresztúrból induló Petőfi bordal emléktúrára indultak. Rozgonyi István polgármester kiemelte, hogy egy méltón emlékeznek az 1848/49-es történelmi eseményekre. A település vezetője hangsúlyozta, a mai nap nagyon jó példa, hogy mi mindenen kellett keresztül mennie a nemzetnek ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy Magyarországon sajtószabadság- és szabadság van. Ami a legfontosabb, hogy hazánk független - emelte ki Rozgonyi István. A polgármester úgy vélte, hogy mai nap is emlékeztető arra, hogy mit tettek az őseink és az ő nyomdokaikon nekünk is meg kell tartani Magyarországnak és Bodrogkeresztúrnak a szabadságát és függetlenségét. Ezt követően Kósa Szabolcs, borász hallgatótól Petőfi Sándor egyik költeményét hallhatták a jelenlévők. Dr. Horváth Ágnes a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora kiemelte, hogy az egyetem azért jött létre, hogy ennek a vidéknek új esélyt adjon arra, hogy felemelkedjen, hogy a jövőben ez a generáció, amely megszületett akarjon és szeressen itt élni. A rektor úgy vélte, hogy a Tokaj-Hegyalja Egyetem egy kincsesbánya is, hihetetlen dolgaik vannak a borról, a világörökségről és hihetetlen történelmi hagyományokkal rendelkezik. Az egyetem egyik küldetése, hogy mindarra ami itt felépült vigyázzon és öregbítse a Zemplén hírnevét. Ezt követően Bodrogkeresztúr egyik legmeghatározóbb emlékhelyén helyezett el koszorút A Tokaj-Hegyalja Egyetem képviselői. A megnyitót követően kezdetét vette a 26 kilométeres emléktúra, amely végén a diákok és az oktatók eljutnak Sárospatakra.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 637

Yesterday 586

Week 3008

Month 8675

All 682677

Currently are 82 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions