Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

FINOM ÉTELEK, JÓ HANGULAT

Kocsonyafesztivált tartottak Miskolcon, a Szent-István tértől a Villanyrendőrig március harmadikától ötödikéig. Idén a régiségvásár és az Avasi Kvaterka is részese volt a fesztiválnak.

A Kocsonyafesztivál legendáját talán már mindenki ismeri, hogy egy béka került a kocsonyába a 19.században. Ez ihleti a ma napig Miskolc egyik legkedveltebb fesztiválját is, hiszen itt minden a békáról és természetesen a kocsonyáról szól. Idén két év után végre megjelentek az árusok a finomabbnál finomabb ételeikkel és szebbnél szebb portékáikkal. Bármikor is indultak útnak a résztevevők a fesztiváltúrájuk kijelenthetjük, hogy rengetegen voltak. Kocsonya kínálatában is sokan fejtőrést okozhatott, hogy melyiket is kóstolja meg, hiszen a békástól, a vegetáriánusig minden ízben kapható volt. A programok sokasága minden korosztálynak kedvezett, hiszen a legkisebbtől kezdődően a legidősebbek is megtalálhatták a számukra megfelelő programot. Bónus Anna miskolci lakos nagyon várta már a gólyalábasok műsorát, akik elkápráztatták a gyermekeket. A zenei repertoárban nem csak fiatalok lelték örömüket, hiszen a régebbi slágerek is felcsendültek. A fesztivál területén még különlegességnek mondható a mozgó zongorista, aki folyamatosan ismert dallamokat szólaltatott meg. Az idei fesztiválnak részese volt a régiségvásár, ahol szintén szebbnél szebb portékákat kínáltak az árusok. Néhány fesztiválozó igazi kincsekkel térhetett haza. A rendezvényre 250 ezer ember érkezett a három nap során.


Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 64

Yesterday 548

Week 4979

Month 13965

All 673076

Currently are 50 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions