Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉS

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 30 éves rudabányai, egy 32 éves izsófalvai, és egy 41 éves edelényi férfival szemben. A gyanúsítottak 2023. január 30-e előtt egy izsófalvai cég telephelyére bementek és onnan kéziszerszámokat és akkumulátorokat tulajdonítottak el több mint egymillió forint értékben.

A rendőrök sikeres adatgyűjtésének eredményeként a három elkövetőt elfogták, és 2023. január 31-én gyanúsítottként hallgatták ki őket, melyek során beismerték a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók a kihallgatás után szabadon bocsátották a férfiakat. Ezek után a 30 éves rudabányai gyanúsított még aznap éjszaka másik két ismerősével közösen Múcsonyban, a József Attila úton egy parkoló autó üzemanyagtartályát kiszúrták, és abból benzint próbáltak eltulajdonítani. A helyi polgárőrök szolgálatteljesítésük során a tolvajokat megzavarták a lopásban, akik elmenekültek a helyszínről. A polgárőrök információi alapján a rendőrök az elkövetőket február 2-án elfogták, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 256

Yesterday 973

Week 4623

Month 13609

All 672720

Currently are 90 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions